Hol is kezdjem. Azt hiszem hogy rosszul kezdem, mert a Day #1 kimaradt... Nem is terveztem, hogy blogot írok, de annyi minden történt hírtelen, hogy inkább egy helyen leírom, aztán akit érdekel elolvassa, akit nem, annak viszlát :)

A nyelvezetről annyit, hogy olyan amilyen, mindig az aktuális kedélyállapotomhoz igazítom.

Na akkor kezdeném is azzal, hogy néhány szóban összefoglalom, hogy is kerültem ide. Egy cégnél kezdtem el dolgozni, és egy workshopra invitáltak Houstonba 2 hétre, aminek nagyon örültem, mivel nem voltam még az Egyesült Államokban soha, kíváncsi voltam, az amerikai álom tényleg az, amit a "Félelem és reszketés Las Vegasban" című filmben láttam?! Hogy ilyen-e, azt mindenki döntse el magának, erről nem nyilatkozom, hozzáteszem nekem nagyon tetszik.

Indulás - utazás - érkezés (Day #1):

Amit érdemes tudni, hogy Business classra (BC) volt jegyem. Nem azért mert annyi pénzem van, hanem mert a cég oly kedves, hogy figyel munkásaira, és ez jár. Sohasem utaztam ilyen "ekszluszív" helyen, ahogy Brünó mondaná, nem tudtam mi vár rám.

Jó kisfiú létemre kiérkezvén a reptérre (Köszi Ré-Ka a hajnali fuvart), 2 kilóért nylonba becsomagoltattam a feladandó poggyászom, majd beálltam a BC check in sorba. Előttem senki, utánam senki, tisztára fontosnak éreztem magam, miközben az economysok ölni tudtak egy egy jobb sorért, ahol nem 60, csak 59 ember várt a becsekkolásra. Majd hamar ráfagyott a mosoly az arcomra, mikor a becsomagolt poggyászomról kiderült, hogy 26,3 kg, és a határ 23 kg. (3 csomag adható fel, plusz információkét megjegyzem, nekem csak ez az egy volt, amit fel szerettem volna adni a gépre.) Döntési helyzetbe kerültem, amihez nem vagyok szokva, "valahogy csak sikerül a végén minden" elvet követem (kivéve a  pókert:). Döntési lehetőségeim a következők voltak:

1. fizetek potom 30ezret a 3,3 kg plusz súlyért (vagyis tömegért),

2. kiveszek 3 kilót a bőröndből, és átpakolom a kézipoggyászaimba (majd később visszatérek, hogy itt ejtettem az első fatális hibát, ami bugot okozott a matrixban, és most annak iszom a levét!!!)

A 2-es opció mellett döntöttem. Mi is történt? Leszaggattam a fóliát (2k ablakon való kidobása), és szemre megpróbáltam 3 kilónyi cuccot a kézipoggyászaimba belepakolni... Először elkezdtem a parfümöt, cipőspray-t, fogkrémet átpakolni, összegezve a termékeken feltüntetett tömegegységeket és ha elérem azt a vízionált célállapotot, melyben a poggyászom 23 kiló, akkor megállok a hajtásban. Már majdnem megvolt minden, mikor eszembe jutott, hogy mekkora ökör vagyok, ezt tuti ki fogják baszni a kézipoggyászokból, mivel mind folyadéknak minősül kb, és azt meg ugye tilos a gépre vinni. (hozzáteszem nem azért van ez, hogy ne robbants a gépen, hanem mert míg vársz a beszállásra, tuti kurvára megszomjazol, és 700 HUF /fél liter áron tudsz magadnak üdítőt venni check in után) Mondanom sem kell, hogy eme hirtelen jött megvilágosodás után visszapakoltam minden folyadékot, zselatint, TNT-nek tűnő pasztát a poggyászba, és elkezdtem más termékek felé orientálódni: a teljesség igénye nélkül: egér laptophoz, töltők (2 laptop volt - van nálam), egyik business use, a másik personal use. Amin viszont majdnem lehidaltam, hogy éreztem az még nem elég amit eddig átpakoltam. Ekkor jött a fenomenális ötlet, van egy pár cipőm - amit az utazás előtt vettem drága pénzért (meg bőröndöt is) -amire annyira akartam vigyázni, hogy vettem bele sámfát. Na gondoltam ha mág azt átpakolom, akkor tuti megvagyok, végre beengednek. Odamegyek a BC Check In-hez (újrafóliázással már nem foglalkoztam, újabb 2 kilóért), rábasztam a mérlegre a cuccot (a víz már vert rendesen), lássuk mit mutat a mázsa: 24,1 kg. Vérnyomás 220/180 kb, erre megszólal a nőci, nem gond, beírja, hogy 23, és minden oké lesz. Nem tudtam, hogy lerúgjam, vagy örüljek, hogy végre 50 méterrel közelebb juthatok az USA-hoz. Szívem szerint az egyest választottam volna, lelkemben már nem is él a tisztelt hölgy, de a gyakorlatban mosolyogtam egyet, és megköszöntem kedvességét. Magam azzal nyugtattam, mivel a poggyász biztonsági-fólia-bevonat nélkül maradt, nagyobb az esélye, hogy kiszednek belőle valamit, és akkor a biztosítással még jól jövök ki az egészből - a kis naív :)

Gépbe beszállás következett, miután vettem egy normál méretű szendvicset és egy fél literes iceteát 2100-ért (alulról becsült, emlékezet segítségével felszínre hozott körülbelüli összeg). Ferihegyről kb 2 óra alatt Amszterdamba érkeztem, ahol át kellett szállnom egy igazi repülőre, egy Boing 747-esre. Sikerült sebtiben találnom egy dohányzó helyet, ahol gyorsan elvágtam 2 cigit a nagy út előtt. A Malév járatról történő leszállás és a KLM gépre történő felszállás is érdekes volt. Komolyan mondom, 3 különböző helyen mogyoróztak meg, mármint 3 alkalommal, nem pedig 3 különböző testrészemen keresték a mogyikat :))). Kis kitérő, csak aki esetleg nem tudná: A Malév valami nemzetközi biztonsági vizsgálaton megbukott, ami azt eredményezte, hogy egy lapra sorolják a magyarokat a koszos román cigányokkal. Minden egyes mogyizás alkalmával táskából 2 laptop elő, öv, óra, baseball sapka levesz, majd átvilágít. Csoda hogy még működnek laptopok.

Felszállás a 747-esre simán ment, ablak mellé kértem magam az emeletre a pazar kilátás reményében. Elindultunk. A felszállás sima volt, minden a terv szerint, legalábbis nekem úgy tűnt. Mivel még BC-n sohasem utaztam, itt leírnám milyen itt a hely. Ismertek, engem nagyon húz a gravitáció, ezért nem nőttem valami nagyra, de aki mellettem ült az sem tudta a lábával megérinteni az előtte ülő szék támláját. Kis ismerkedős duma után elkezdtem felfedezni a fotelt. Jónéhány gombbal lehet vezérelni a széket, minden apró porcikája elektromotorokkal mozgatható a legpazarabb élmény elérése érdekében. Plusz még van egy masszázs gombocska is, és hihetetlen, de működött is. Maszírozott is a szék ha kellett ha nem, egész úton :) Reggeli, majd jött ebéd, majd vacsiszerűség is idővel. Menüről lehet választani, elég extrém kaják vannak, annyira extrémek, hogy az alapján választottam, hogy egyetlen ismerős szót sikerült elkapnom, azt hogy chicken, így azt kértem... meglepetésemre kurvára nem azt hozták, de így visszagondolva én voltam a bűnös, valamit elkezdtem kérdezgetni a többiről, hátha elcsípek még egy ismerős szót, aminek az eredménye rizs + marha lett a csirkémből... Aki ismer tudja, hogy a marha nálam a hitvány kaják közé sorolandó, valahogy nem nekem találták ki, de nem volt mit tenni, belelefetyeltem és természetesen nem ízlett. Na bumm, gondoltam több is veszett Mohácsnál. Kajákról azt hiszem ennyit érdemes szólnom. Aki nem válogatós, annak nagyon bejött volna a kaja, aki meg boros, annak végképp, mert elég jó borokat szolgáltak fel... legalábbis az üvegek címkéjéről ezt feltételezem.. nem értek hozzá.

Kb félúton megbökött a mellettem lévő úriember (látta, hogy minden bárányfelhőt fotózok), hogy ha már valami érdekeset akarok fotózni, itt a lehetőség, látszik Grönland déli partja. Nem lettek valami fasza képek, de kivehető, hogy nem a hortobágyi délibábot kaptam le :)

Időben megérkeztünk Houstonba, itteni idő szerint du 2-kor. (Beszarás: nem fogjátok elhinni, de kimentem a folyosó-erkélyre egy szál gatyában, lecsekkolni, hogy hogy szárad az egyetlen pár zoknim, erre mikor csapódik az ajtó, meghűlt bennem a vér, mert rájöttem, hogy a kártyát, amivel az ajtó nyílik, bennhagytam... grrrrrrrrrrr... Valakinek a parkolóban lekiabáltam, hogy szóljon a recepción, hogy egy balfasz kizárta magát a 8131-es "lakosztályban"....na mindegy, benn vagyok újra)

Hol is tartottam... jah, leszállt a gép, nagy meglepetésemre minden ellenőrzésen túljutottam, (mind a 10 ujjamról lenyomatot vettek, fotót készítettek, beutazási engedély vizsgálat, hol szálltam meg, meddig maradok), elhangzott a bűvös mondat: "Welcome to the United States, Sir"... ekkor már csak a 24,1 kg-nyi fogpaszta ruha kombómat kellett megvárnom. Vártam is türelemmel, majd amikor már csak én maradtam, és megállt a szállítószalag is, akkor villant át az agyamon, hogy talán valami nem stimmel... hát persze... Na jó, hazudtam... egy állampolgár is ott állt egyenruhában, és megkérdezte, én vagyok-e Mr. Gyorkos... hazudni nem mertem, így töredelmesen bevallottam, hogy That's me... Majd közölte, hogy a csomagom ne keressem, mert nem utazott egy gépen velem, és holnapra kiszállítják az általam megadott címre. Gondoltam nem gond, 1 napot még ráhúzok, nem lesz semmi gáz, ugyanabban a ruhában elvagyok, max ciki lesz egy pólóban megjelenni a workshop első napján (ZIMBABWE felirattal) a sok inges, kiöltözött úriember között. (Nem is volt ciki, mindenki megértő volt, mondták semmi gond.) Kilépve a reptérről tudtam meg, mi az a meleg. 40 fok kb, és 90%os páratartalom... durva, főleg, hogy nem bírom a meleget.

A vasárnapi nap délutáni része azzal telt el, hogy elmentünk egy elekrtonikai boltba az itteni magyar sráccal, vagy mondhatni úriemberrel. Egy nagyon pozitív kisugárzású vidám fiatalemberről van szó, nevezzük Gábornak. (Ő jött ki elém a reptérre is, és reggelente értemjön, majd bevisz a Campus-nak nevezett épületegyüttesbe, ahol folyik a megfeszített munka.) Este a hotel medencéje mellett bepótoltam az elmaradt dohányzásokat, miközben nagyon jót beszélgettünk. Később mosás, és alvás, néhány email után. Amit elfelejtettem említeni, de ide tartozik, hogy elkérték a bankkártyámat annak ellenére, hogy elvileg előre ki van fizetve a szállás. Hát ha nekik ez kell, legyen. Odaadtam, majd 1-2 órán belül 2 tranzakció is pittyegett a telefonomom, egyszer 50, majd a következő pillanatban még 90 dolcsi hopp.... Azóta is keresik az okát a recepción, mi lehet a gond, meg állítják, hogy ez csak "make sure" zárolás, stb stb.. de ez engem nem érdekel, se csomagom, és lassan se pénzem :)... még jó, hogy van munkám :))

A workshop: tök jó volt, azt hittem kevesebbet fogok érteni, de sima volt minden. Rá kellett jönnöm, hogy itt nem az indiaiakkal lesz a probléma megértés terén, hanem az amcsikkal. Olyan gyorsan hadarnak, hogy csak pislogok... majd megszokom, azt mondták a többiek. Ebédre meghívott a Boss mindenkit. Kérdezték indulás előtt, hogy hová szeretnék menni, mert én vagyok a csapatban a legújabb... mondtam nekem mindegy, nehogy az elején kinézzenek, bár bíztam benne, hogy a 2 indiai kollégai miatt csak nem egy steak houseba megyünk. Igazam is lett, nem oda mentünk. Mexikóiba!!!! Juhéééé... azt sem szeretem :)))) Na mostmár mindegy, gondoltam, chicken biztosan lesz. Képzeljétek volt is, és azt is kaptam. Nem is akartam elhinni, hogy ilyen van.

Munka vége, nagy örömmel tartunk hazafelé a kollégákkal, Gábor volt a Transporter, egy Chevrolet 2.2es Cobalt típusú személyautóval. Rengeteg autópályasáv, tömör sorok, és baszott nagy kocsik. Mi 5-en abban a kocsiban (Gábor, Mateus, Renato, Rodrigo és én) úgy néztünk ki, mintha Budapesten egy Suzuki Alto-val mennénk... Irdatlan dögök az autópályán. Amit még érdemes megjegyezni, hogy úton-útfélen hatalmas otthagyott félabroncsok vannak, ugyanis mint megtudtam, a meleg miatt hamar eldurrannak itt a kerekek, és nem nagyon takarítják ezeket el az útból. Le is fotóztam egy hatalmas pickupot, 3 kerékkel hazafelé jövet.

Megérkeztem a hotelbe, nagy örömmel caplatok a recepcióhoz, hogy mi újság a csomagommal, hol vehetem át, mire a válasz, hogy nincs semmilyen csomagom. Szerintem észrevették, hogy valami elpattant bennem, mert a púlt alól előrántott egy 2 decis kiszerelésű hűtött ásványvizet, hátha ez segít... és tudjátok mit, segített. Mondtam, hogy Thank you, és hogy majd száljanak, ha megjött... hihetetlen, de ez tényleg működik :))))

Előző napi mosási procedúra gyorsan átvillant az agyamon, és leültem a gép elé, hogy a kontakt cégnek jelezzem a történteket, ugyanis mikor mentem a csomagomért a recepcióra, akkor szóltak, hogy valahogy kutassam fel aki foglalta és elvileg kifizette nekem a szállást, mert a kártyával valami gond van, és beszélni akarnak vele. Én nem tudom ki intézte, így csak a kontaktomhoz tudtam fordulni. Leírtam kicsit tömörebben a történteket, majd elküldtem a mailt. Néhány perc múlva válasz (furcsa is volt, mert Magyarországon hajnal volt még akkor, nem hiszem ennyire rajta van a munkán), persze a levél tartalma megadta a kérdésemre a választ: Automata out of office mail volt, melyben az állt, hogy szabadságra ment az illető, aug 28-ig (én 27-én indulok haza), de sürgős esetben xy@z.com címen keressem yx nevű kollégáját. Nem para, nyomom a forwardot, amire megint gyors válasz érkezik:

"2010.08.16 és 2008.08.19 között szabadságon vagyok. Leveleimet leközelebb 2010.08.23-án olvasom.

Between 16/08/2010 and 19/08/2010 I'll be on holiday. I'll read my emails on 23rd of August.

Köszönettel/Kind regards,"

 - Na ennek fele se tréfa, mi legyen?! Minden kötél szakad, jöhet az adminisztrációs, egyébként nagyon kedves kollegina ötletem, majd Ő segít biztosan. Újabb forward, ami ugye már egy eredeti levél forwardjának a forwardja :)))) Gyors válasz újra:

"Augusztus 17-ig  szabadságon vagyok."

Innen nincs tovább, legalábbis ez a szál itt megállt. Gyorsan összeszedtem magam, és elindultam vacsizni a nem messze lévő The Galleria nevű, Westend szerű shopping centerbe. Csirkés szendó volt a vacsi...

Ezután rájöttem, hogy az alsómat kifordítani már azért mégsem kellene, veszek egyet. GAP "szaküzlet" 12,8 USD/ darab... de ha 2-t veszek, akkor már csak 20 dolcsi (Ha erre jártok, ne felejtsétek el, hogy nem minden arany ami fénylik! A 20 dolcsi nettó, de ez sehol sincs kiírva KOMOLYAN!!! Egyszerűen kivágtam az asztalra a 20 dolcsit, és kiderült, hogy ez nem elég, mert 8% adó van mindenen, így 21,6 lett a 20ból, ha jól emlékszem. )...Megörültem, mint Jancsi Juliskának, hogy végre tiszta cucc lesz rajtam.  Olyannyira megörültem, hogy elfelejtettem zoknit venni... az szárad most kinn (a kurva nagy páratartalom mellett)... plusz félúton mikor már hazafelé tartottam, rájöttem, hogy Zimbabwe-s pólóm is durva, önmagában is, nem hogy 3. napja lesz rajtam egy business meetingen, így visszafordultam inget venni. Bementem megint a The Galleria-ba. Az első olyan helyen, ahol ingeket láttam bementem, majd egy nagyon aranyos fekete hölgy megkérdezte miben segíthet. Lemérte a nyakam, meg a kezeim hosszát, és megmondta hogy 16/33-as ing kell nekem, és megjegyezte, hogy milyen fasza a pólóm, hogy az egyik barátja Zimbabwe-i, és hogy ölni tudna ezért a pólóért, de elszomorítottam, hogy ez a mindenem, (szó szerint), ne akarja, hogy odaajándékozzam Neki, mert akkor valószínüleg börtönbe kerülök illegális meztelenkedésért. Innen egyenes út a boldogság (gondoltam), méret megvan, jöhetnek az ingek... Hát hogy is fogalmazzak.... 200 dollárt egyetlen ingért nem akartam kifizetni, így elsomfordáltam, hogy mégis jó lesz nekem az a Zimbabwés póló még 3. napra (holnap ugye már tutira itt lesz az összes cuccom :)))))))))))))))))))

Visszamentem a GAP-be, ha már a gatya olyan "olcsó", biztos valami atom inget is adnak nekem semmi pénzért... Vettem is egyet, 44,8-ért.....(+8% TAX ugye)!!! Mikor a pénztáros rámnézett, megkérdezte,  hogy nem én vettem az előbb 2 gatyát? :)))) Micsoda memória :)))

Na itt tartok a Day #2-n.. valójában fél egy van, de eddig még nem történt semmi érdekes a Day #3-n, így abba is hagyom. Bocsi ha kicsit hosszúra sikeredett, de 2 nap alatt azért történnek a dolgok itt Amerikában :))))

Jó munkát mindenkinek, szép napot, vagyis jó reggelt otthoniak.

Üdvözlettel:

MR. Laszlo Gyorkos (aki jelenleg egy GAP alsógatyában feszít)